Alföldi Róbert: Nyugalom (Bartis Attila regényéből)

******************************************************
színes, magyar filmdráma, 108 perc, 2008
rendező: Alföldi Róbert
író: Bartis Attila
forgatókönyvíró: Garaczi László, Alföldi Róbert
operatőr: Babos Tamás
producer: Bodzsár István
gyártásvezető: Pék Csaba

szereplő(k):
Udvaros Dorottya (Weér Rebeka)
Makranczi Zalán (Weér Andor)
Gryllus Dorka (Fehér Eszter)
Hernádi Judit (Jordán Éva)
Láng Annamária (Weér Judit)
Ujlaki Dénes (Taxis)
Gálffi László (Mentős)
Nagy Mari (Kurva)

A valaha ünnepelt szenvedélyes, érzéki színésznő (Udvaros Dorottya) már 15 éve ki sem mozdul a lakásából. Egyetlen támasza fia, Andor (Makranczi Zalán), írógépe mögé menekül kettejük tehetetlen egymásrautaltságának őrült ketrecéből. Novelláit - melyek anya és fia történetei - csupán az asztalfióknak írja. Szeretet és gyűlölet kötelékei béklyózzák őket egymáshoz. Ebbe az érzelmi patthelyzetbe egy szép napon megérkezik a szerelem.

A könyv szövege a neten - sajnos - még nem elérhető, de a >KÖNYVAJÁNLÓK, KRITIKÁK menüpontban több kritikus, recenzens és blogger mondja el a véleményér, illetve ajánlja elolvasásra ezt a modern remekművet. 

Erőltetett nyugalom
 
Lara | 2009. január 15., 15:56

Az Alföldi Róbert filmrendezői bemutatkozását fémjelző Nyugalom című film Bartis Attila majd’ azonos című regényének (A nyugalom) adaptációja. A regény olvastán, majd a filmet érintő hírverés és a plakát kapcsán tabudöngetésre, és különösen kegyetlen képsorokra számítottunk, hiszen Bartis Attila sorai elemi erejű sodrással ragadnak magukkal, és hálóznak be egy kegyetlenül valóságos világba. Alföldi tompította egy kicsit a lét elviselhetetlen nehézségét, és Bartis precíziós leírásait fellazítva vette fel a történet jeleneteit.

Aki látta Michael Haneke Jelinek-adaptációját, melyet a Nobel-díjas írónő egyik leghíresebb regényéből, A zongoratanárnőből készített, nyugodtan hátradőlhet. Valóban hasonló a téma – anya és gyermek egymásrautaltsága és az ebből táplálkozó szeretet-gyűlölet viszony –, a megvalósítás azonban sokkal humánusabb. Alföldi filmkockáiból ugyanis hiányzik a brutalitás és a nyerseség, ő inkább csak utal az egyre inkább felhalmozódó, de kitörni nem tudó dühre és kétségbeesésre, mely Weér Rebeka (Udvaros Dorottya) és fia, Andor (Makranczi Zalán) kapcsolatát jellemzi. Pedig Bartis Attila szövege alkalmat adhatott volna a rendezőnek arra, hogy hatásvadász képekkel sokkolja nézőit, hiszen „Bartis nem kívánja megkímélni az olvasót: a szöveg úgy veszi föl a legjelentéktelenebbnek tűnő apróságokat, akár egy kamera.” Alföldi azonban inkább lemond a nyílt erőszak ábrázolásáról, és inkább a főszereplő belső vívódásaira helyezi a hangsúlyt, a nyugalom és az a mögött megbúvó düh és kétségbeesés pontos és érzékeny megmutatására. Ehhez kiváló partnerének bizonyul a főszerepet játszó Makranczi Zalán, aki szinte láthatatlanul mozog Weér Andor nem létező életében. Andor figurája kisgyermekkora óta teljesen kiszolgáltatott anyja szeszélyeinek, felnőttként is képtelen szabadulni a zsarnoki anyuka szorításából, akinek egyetlen kapcsolata a külvilággal a fiú. Egy olyan ember, aki maga sem képes kapcsolatokat teremteni, hanem inkább csak portyázik a számára ismeretlenül fenyegető világ képtelen helyzeteit szimatolva. Makranczi Zalán annak ellenére emlékezetes ebben a szerepben, hogy Udvaros Dorottya a zsarnoki anyuka szerepében szinte mindvégig uralja a vásznat, illetve Andor életének minden mozzanatát.

Alföldi egy egykoron szép belvárosi lakás poros és áporodott szobáiba helyezi történetét, mely Weér Rebeka, az egykor sokak által mélyen tisztelt és ünnepelt színésznő életének színtere. Az elfeledett művésznő, aki immáron tíz éve nem hajlandó kitenni a lábát a lakásból, még a spalettákat is gondosan becsukja, nehogy egy kósza napsugár véletlenül rádöbbentse élete lehetetlenségére. Döntéséhez fia asszisztál, aki nap mint nap teljesíti anyja apró-cseprő kívánságait, nejlonzacskóval a kezében tér haza tébolyult anyjához, aki minden alkalommal megpróbálja kiszedni belőle, hogy merre járt aznap. Fia erre színlelt egykedvűséggel csak annyit felel: „Dolgom volt, anyám.” A nyugalom mögött azonban különös feszültség rejtőzik, melyet az asztal mellett ülve, a fióknak írt novellák soraiban próbál kiírni magából az önjelölt író. A fiú anyja dühkitöréseit teljes egykedvűséggel és nyugalommal fogadja, és szinte egyetlen pillanatra sem merül fel benne, hogy nővéréhez hasonlóan faképnél hagyja anyját, ezzel kényszerítvén őt arra, hogy felvállalja életét. Szemmel láthatóan neki is szüksége van az anyjára, a szenvedésre az életben maradáshoz, s így még egy beteljesülni látszó szerelem (Gryllus Dorka) sem képes kiszippantani a sötét és poros lakás barlangszobáiból.

– Gyönyörű nő, gyönyörű nyugtalanság – így jellemezhetnénk Udvaros Dorottya játékát, a színházi saga okán követve őt a lelki metasztázisba. A filmrendezőként most debütáló Alföldi Róbert készített megrendítő mozgókép átiratot Nyugalom címmel Bartis Attila azonos című regényéből.

 

Csaknem hét éve, 2001-ben írta szerzőnk azonos című regényét, amit két évvel később Anyám, Kleopátra címmel, Garas Dezső rendezésében dolgoztak át és mutattak be a Nemzeti Színház drámájaként. Ahogy akkor, most is Udvaros Dorottyának jutott a dicsőség, hogy az őrület mezsgyéjén tipródó nőt eljátssza. S bár valóban, színház az egész világ, mára elkészült a regénybeli vízió filmes átirata, a hiány alakzataként mutatva be a címadó nyugalmat. Ezúttal közeli plánok mutatják be a szeretet leépülését.

 

A történet szerint anya és fia él együtt egy pesti lakásban, hamar kiderül, az egykor ünnepelt színésznőt a rejtélyes politika űzi a perifériára. Kleopátra sztárszerepéből rögvest a hétköznapok árnyékába taszítják, az eltelt évekre emlékező fiú szemével láthatjuk az imádott nő leépülését. S bár nehéz alapanyag az élet hozta durvaság, nem mondhatjuk, hogy a gyilkos kéj fokozhatatlan. Kiderül, a tehetséges hegedűsként emigrált nővért anyja egykor rituálisan eltemette, a leépülő matróna tizenöt éve nem mozdult ki otthonukból. De nem csak a testet, a lelket is eléri a lélek eróziója, a nő csendes monodrámák és nagyjelenetek közt figyeli árgus szemmel fiát. Az ész most is a szív balekja, a gyűlöletbeszéden az állatias szeretet diadalmaskodik. Jelentéktelennek tűnő mondatok, a szocreálra otthonosan hajazó díszlet idézi meg az egykori korparadigmát. Nem vitás, a gyávaság senkit nem tett még halhatatlanná, a filmes átirat csakúgy a szocialista mélyvilág hús-vér valóságára hajaz. A bűn pedig bűnt vonszol magával, nem kullog hát mögötte a ma hozadéka; megmérettetik a békásmegyeri panel-romantika és az úri művészvilág.

 

Az író szerelme, Fehér Eszter szerepében Gryllus Dorka hoz némi fülledt erotikát a fakuló érzelmekbe, a mostani vérbő karakter sokaknak ismerős az Érzékek iskolája (1996) Esterházy művét adaptáló filmjéből. A férfi főszereplő, Weér Andor szerepében a fiatal Makranczi Zalánt láthatjuk a Bárka Színházból, míg a fiú könyvét kiadó, az új szeretőként visszatérő pénzembert Hernádi Judit alakítja. Kétségkívül méltatlan mellékszerepben bukkan fel kedvencünk, Lázár Kati egy kocsmáros személyében. A filmbéli prostituáltat játszó Nagy Mari szintén percek alatt győzi meg a nézőt zsenialitásáról, Gothár Péter Részleg (1995) című filmjét idézve zaklatott otthontalanságával.

 

A film erénye, hogy a kamera úgy veszi fel a jelentéktelen apróságokat, akárha a regény szövetén időznénk, a dráma négy figurája hol elnémított, máskor harsány játékkal íródott át a filmes etapokra. Kétségtelen, maga a filmes adaptáció is „szépírva van”, bár meglepő módon a szkripteket nem az alapmű szerzőjével, hanem Garaczi László kortárs prózaíróval gyúrták át a vászonra. Talán kár volt, hiszen Bartis Attila műve – akár a kamaradrámákra hajazó jelenetsor – önmagában is tökéletes, igencsak bőven mért muníció. Mégis, a filmet a háttér-hegedűk, néhány színész és az operatőr kibomló tehetsége menti meg a kortárs enyészettől. A jelentős pénzalap és a sejthető kapcsolati tőke okán olykor eltűnődünk: ennyi ázsióval jobb és szebb – akár Bergmant, Tarkovszkijt idéző –, „igazi” filmet is forgathattak volna.