2012.11.02. 23:51, A Wikipedia, a Sulinet és más szerzők nyomán: szgá
Keresztény ünnep. A katolikusok november 2-án tartják, ekkléziológialag a szenvedő Egyház (ecclesia patiens) ünnepe, a Mindenszentek főünnepet követő ünnepnap. A bizánci szertartásban a pünkösd előtti szombaton ünneplik.
Magyarországon a két egymást követő ünnephez kötődő szokások széles körben élnek a nem katolikusok között is. A régi magyar népnyelvben „lölkök napja” (=lelkeknek emlékezete) elnevezése volt. Az ünnep a keresztény országban elterjedt a protestánsok közt is és ünneplik az anglikánok is. Az ortodox kereszténység naptárában több halottak napja is szerepel.
A holtak tiszteletének szánt, róluk megemlékező ünnep már az ókori Rómában is létezett feralia néven, ekkor február 22-én minden római család megülte a caristiát, a kölcsönös szeretet ünnepét, s egymást megajándékozva, vidámsággal oldották föl a feralia komorságát. A holtakról való megemlékezés az ókereszténység kora óta, a 3. századtól, minden liturgiában megtalálhatóak voltak a Szentmisében. A katolikus egyházban először 998-ban ünnepelték önálló ünnepként a Halottak napját. Szent Odiló clunyi bencés apát kezdeményezése volt, hogy a mindenszentek napja után, amely az üdvözült lelkekre emlékezik, emlékezzenek meg valamennyi elhunyt hívőről is. Az ünnep a 11. században terjedt el széles körben a clunyi bencések hatására, a 14. században vált hivatalossá.
Az ünnepet azért látták szükségesnek, mert a katolikus gondolkodás szerint a kisebb bűnökért a lélek a purgatóriumban bűnhődik és üdvözülését meggyorsíthatja ha az élők könyörögnek érte.
A halottak napján gyakran mondott imádság a Halottak olvasója, amely öt tizedből áll, Jézus öt sebének emlékezetére.
(a Wikipedia szócikkéből)
Halottak napja, a régiségben olykor lölkök napja, lelkeknek emlékezete,* a küzdő Egyház ünnepélyes megemlékezése a szenvedő Egyházról. Mint mondottuk, a jámborságtörténet különös fejlődése során Mindenszentekből is gyakorlatban Halottak napjának vigíliája lett.
Abban a reménységben, hogy népünk halottkultuszáról más helyen, nagyobb összefüggésben még szólnunk adatik, itt csak azokról a hagyományokról és hiedelmekről* emlékezünk meg, amelyek szorosan a halottak estéjéhez és napjához, főleg az etetéshez fűződnek. Előre meg kell még Hans Koren és Ernst Burgstaller nyomán is jegyeznünk, hogy a szegény szenvedő lelkek üdvösségének ügyét a jámborsági hagyomány a szegények, koldusok istápolásával érezte legméltóbban szolgálni: leginkább, legünnepélyesebben temetés alkalmával és Halottak napján.
A hazai halottkultusz múltjából itt annyit mégis el kell mondanunk, hogy a temető (cinterem) valamikor körülvette a templomot. A halottat a gyászházból vagy a templomba, vagy csak a templom előcsarnokába (limbus) hozták. Itt folyt le a temetési szertartás, búcsúztatás, innen vitték és hantolták közeli sírjába. A szertartás alatt, máshol közvetlenül a temetés után vagy a templomajtóban, vagy a halott sírjánál osztották ki a megholt üdvösségéért való imádság fejében a koldusok, ispotálybeliek: betegek, elhagyott öregek között a gyászoló család ajándékát, főleg kenyeret, kalácsot, bort, gyertyát. Egyes helyeken a halottas házban ült tort a meghívott szegények, koldusok, félkegyelműek ünnepélyes megvendégelése előzte meg. Olykor a halott végrendeletében is meghagyta az alamizsnaosztás idejét és mértékét. Ezt a hátramaradt élők lelkiismeretesen teljesítették is, mert féltek, hogy halottjuk lelke hazajár. Az ősi hagyomány vidékenként más-más helyi formában maradt fönt.
Az egyik jellegzetes változat szerint a hívek a halottak napi alamizsnát (kenyér, kalács, bor, zsír, szalonna, köles, bab) a templomban ilyenkor fölállított katafalk (gyászkoporsó) mellé rakták, illetőleg rakják. A koldusok, rászoruló szegény családok részeltetése a pap, harangozó, koldusbíró, templomatya hírével történt, illetőleg történik.
A temető az utolsó két évszázad folyamán a helység szélére került. Így azután sokfelé az osztás a temető kapujánál közvetlenül történik, máshol már csak történt. Az ételeket katolikus délszlávjaink hozzátartozójuk sírjára teszik. Olyan helyek is akadnak, ahol a gyűjtés koledálással, szegények számára való kéregetéssel megy végbe, miközben a lélekváltság harangját kongatják. Máshol, főleg Göcsejben a család otthonában éjszakára terítenek az elhúnyt hozzátartozók számára. Az ételt azután koldusoknak, szegényeknek ajándékozzák, esetleg maguk költik el.
A szegedi tájon egészen a legújabb időkig a hagyományőrző családok már Mindenszentek ünnepén fehér üres kalácsot szoktak sütni. Régi szegedi polgárasszonyok mézzel vonták be a tetejét. Jellegzetes alsótanyai alakjában fonadék, amelyet perecbe foglaltak bele. Ez a Mindönszentök kalácsa, másként kúdúskalács, amelyet délután sírjaikhoz igyekezve, a temető kapujában várakozó koldusoknak osztogattak azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. A koldusok könyörgését a régi szegedi hagyomány különösen foganatosnak tartotta. A Tápén sütött, briós formájú kis fonottkalácsnak kúdústuborék a neve. Kálmány Lajos adatai szerint* a Szegedről kirajzott Szaján bánáti faluban ilyenkor lisztet, gabonát, főzeléket is szoktak ajándékozni a szegényeknek. A koldusnak szánt kalács, alamizsna a halott megvendégelésének módosult, keresztényi változata.
(Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II. - részlet)
A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a „küzdő egyház” tehát a „szenvedő egyházról” emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének. Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékének a temetőkereszt vagy más közösségi temetőjel körül gyújtanak gyertyát. Régente néhol egyenesen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak.
Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.
(Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium - szócikk-részlet)
A római hagyományokra visszvezethető ünnepet Szent Odíló bencés apát kezdeményezte és emelte az üdvözült lelkek és valamennyi elhunyt emlékezetére. A katolikus gondolkodás azért is tartja fontosnak az ünnepet, mert a halottak lelkéért a hátrahagyottak is tudnak imádkozni az üdvözülés reményében. Ekkor a leggyakrabban elhangzó imádág a Halottak olvasója, amelyet öt tized alkot, Jézus öt sebére utalva.
Fény a lelkeknek
A halottak napja az azt megelőző mindenszentekkel kezdődik, amikor az egyház a templomokban szertartásokat tart az elhunytak lelkéért. Ekkor megszólaltatják az esti harangot és a hívők, gyászolók gyertyákat, mécseseket gyújtanak a sírokon és kegyeletük jeleként virágokat helyeznek rá.
A gyertya fénye az örök világosságot és a halhatatlanságot jelképezi. Sokan úgy gondolják, hogy az elhunyt csak ennek segítségével talál vissza nyugvóhelyére.
Az ezt követő napon a keresztény kultúrkörrel rendelkező országok az egész világon a halottak napját ünneplik a helyi változatoknak megfelelelő módon. Az ünnepek körül számos néphagyomány kering, bár ez napjainkra egyre kevesebb helyen érezhető. Korábban úgy tartották, hogy ezen a napon a lelkek hazalátogatnak szeretteikhez, ezért megterítettek számukra és a vacsorát szimbolizáló sót, kenyeret és vizet tettek az asztalra. Voltak vidékek ahol egyenesen a sírhoz vitték az ételt, míg a maradékot koldusok között osztották szét.
Római gyökerek
A halottak napjának ünnepe már az ókori Rómában is jelen volt f e r a l i a néven és február 21-én ünnepelték. Ekkor az ősök sírjainál áldozatokat mutattak be, virágokkal, sóval kevert árpával és gyümölcsökkel adóztak halottaiknak. Ezeken a napokon a templomok zárva voltak, tilos volt bemenni és házasságot sem köthettek, mert úgy tartották, hogy ezen a napon a holtak visszatérhetnek.
Másnap a családok cartisiát tartottak, és egymást megajándékozva vidámságot vittek a komor ünnepbe.
Népszokások
A hallottak emlékezete az ősidők óta minden kultúra jelntős részét képezi. A magyar népnyelvben a halottak napját a lölkök napjának hívták, a hagyományok, szertartások vidékenként változtak. Egy hagyomány szerint halottaknak szánt ételt, alamizsnát (kenyér, kalács, zsír, szalonna, bab és bor) a templomokban elhelyezett koporsók mellé tették.
Szeged felé egészen a legújabb időkig a családok fehér üres kalácsot sütöttek, melynek tetejét mézzel vonták be. Ezt Mendenszentök kalácsának, vagy kúduskalácsnak nevezték.
Egyes vidékeken egy egész hetet szenteltek halottaiknak. Az emberek nem dolgoztak, otthon tartottak megemlékezést elhunyt szeretetteikről. Éjszakánként kis gyertyákat égettek, annyit meggyújtva, ahány halottjuk volt. A gyertyák mellett addig imádkoztak, míg azok el nem égtek.
(Hírmagazin - Sulinet)
William-Adolphe Bouguereau (1825-1905): Halottak napja (1859)
Dsida Jenő, Kovács András Ferenc és Áprily Lajos verse > > > http://www.latomus.eoldal.hu/cikkek/Blogfeleseg/Halottak_napja_2012.html