Változó iskola… Igaz.

Vele együtt változunk mi is, akik benne élünk. Pedagógusok, gyerekek, szülők. Új eszközökkel, módszerekkel ismerkedünk, amelyek nagyon gyorsan beépülnek mindennapjainkba. Próbálgatjuk, melyik mire lesz jó, melyiket hogyan alkalmazhatjuk az általunk tanított gyerekek körében.

            Azt hiszem, ez esetben a hogyan kérdésre adott válaszunk csakugyan meghatározó lehet számunkra. Mindez a pedagógus szerepének átalakulását is maga után vonhatja.

            Szerencsés vagyok, hogy egy eTwinning konferencián meghallgathattam sok más kollégával együtt Prof. Sugata Mitra előadását. Magával ragadó és sokkoló volt egyszerre. Nagyon különbözött mindattól, amit korábban hallottam, amit a tanári szerepről tanultam.

A professzor különleges kísérletbe kezdett. Indiai nyomornegyedekbe számítógépet helyezett, ahol az írni-olvasni sem tudó gyerekek önmaguktól fedezték fel a gép működését.

Rájöttek, hogyan kapcsolódhatnak a világhálóra. Arra, hogy a kurzor kis kézzé változik a linkeknél, és azt is megtanulták, hogyan használhatnak angol nyelvű programokat. A gyerekek annak ellenére megértették az alapvető alkalmazások működését, hogy számukra idegen volt a közvetítő nyelv, és maga a számítógép is. Aki rájött a kíváncsi gyerekcsapatból valami újdonságra, megmutatta társainak is, hogyan működik. Utána már ők is alkalmazták az új felfedezést.

            Sugata Mitra professzor egy igen érdekes kérdést tett fel. Képesek a gyerekek önmaguktól, tanári közvetítés nélkül is tanulni? A válasz ebben az esetben határozott igen volt. Megdöbbentő volt a kérdés, az arra adott válasz és a videó, amely meggyőzően igazolta a feltevést.

            Számtalan kérdés megfogalmazódott bennem is. Mi lehet a tanár szerepe? Már nem élő a kép, miszerint a katedra magasáról közvetíti ismereteit az őt figyelmesen hallgató fiataloknak.

            A gyerekeket érdekelte a titokzatos masina, a számítógép. Saját érdeklődésük vált a motiváció forrásává, amiért érdemes volt még több figyelmet fordítaniuk a gép felfedezésére.

            Érdeklődés, felfedezés, együtt tanulás...ez az, amiben társai lehetünk diákjainknak. Partnerek lehetünk abban, hogy minél inkább motiváló tanulási környezetben, érdekes feladatokon át keressük közösen a válaszokat kérdéseinkre.

*

Hol, hogyan használhatjuk mindebben a folyamatban a modern technikai eszközöket? Ott, ahol valódi célunk van vele.

            Azt gondolom, nem  szerencsés mindig, minden esetben feltétlenül IKT eszközöket alkalmaznunk, hiszen nem ebben az öncélú használatban rejlik az innováció. Inkább az lenne lényeges, hogy úgy és ott használjuk azokat, ahol helyük van. Ott, ahol segítséget, motivációt, esetleg magát a megoldáshoz elvezető utat találhatunk velük, általuk. Úgy érzem, bizonyosan akad erre alkalmas idő, lehetőség iskolai mindennapjaink során.

            Az osztálytermünk ajtaja az eltelt évek folyamán kinyílt, sok-sok barátot befogadott számos európai országból. Az ajtóhoz a kulcsot éppen az eTwinning program, illetve az internet, a modern technikai eszközök nyújtották.

Hogy mi az eTwinning? Egy fantasztikus lehetőség. Egy olyan program, ahol európai országokban tanuló diákok tanáraikkal együtt közös projekteken dolgozhatnak, biztonságos virtuális környezetben. Az internet, a portál megadja az együttműködés feltételeit.

Azt, hogy egymásra találhassunk, olyanok, akik másként talán nem is találkozhatnánk. Hogy megismerjünk más kultúrákat, érdekességeket, módszereket, hogy együtt dolgozzunk ötleteinken, és a munkánkat a TestvérTéren, azaz a projektünk felületén megjeleníthessük.

            Emlékszem, korábban mennyire szerettem volna, hogy olaszul tanuló kisdiákjaimnak olyan olasz barátokat találjak, akikkel levelezhetnének. Az eTwinning program létrejötte előtt (2005.) három éven át kerestem olyan olasz kollégát, aki segíthetett volna nekünk. Akkor, három év után végre megismerhettem állandó olasz partnerem, Laura Maffeit. A kalandok elkezdődtek.  Közös élmények, közös tanulás, közös projektek alakultak ki úgy, hogy mindannyian jól éreztük magunkat közben.

            A gyerekekkel közösen megismertük olasz barátaink mindennapjait, ünnepeit. Kis üzeneteket írtak diákjaim olaszul, bemutatkoztak egymásnak a Testvértéren, megosztottuk egymással élményinket. Mindehhez olyan alkalmazásokat is felfedeztünk partnereinkkel, mint a voki.com, amellyel vidám beszélő karaktereket hoztak létre a gyerekek. Így az olasz nyelvi órán elsajátított bemutatkozási fordulatokat valóban fel tudtuk használni a gyakorlatban, szórakoztató módon.

            A diákjaink közös verseket írtak a barátságról olaszul. A magyar gyerekek elkezdték a verset, amit elküldtünk elektronikus úton az olasz partnereinknek. Ők folytathatták a magyar barátaik által megkezdett gondolatokat. Éppen ez a barátság adta a motivációt arra, hogy a gyerekek kedvet kapjanak a tanuláshoz. Az olasz nyelv a számukra olyan hasznos közvetítő eszköz, ami által kapcsolatba léphetnek társaikkal.

Megtapasztaltuk, hogy nem vagyunk egyedül. Élhetünk egészen kicsi faluban, vagy nagyvárosban, a közös kalandok által valóban kinyílik az osztályterem ajtaja. Diákjaink megértik, mit jelent a másság tisztelete, a kulturális sokszínűség, az elfogadás. Átéljük a közösen végzett munka örömét, és azt, hogy ennek a munkának értéke van.

Az eTwinning program – ahogy a projektek során használt IKT eszközök, web 2.0 alkalmazások – nagy segítséget jelentenek abban is, hogy a gyerekeket jó közösséggé formálják. A feladatok együttműködésre, egymás segítésére épülnek. Kicsik és nagyok közösen tevékenykednek, jókedvűen, közös pedagógiai cél elérése érdekében. A gyerekek együtt dolgoznak osztálytársaikkal, ahogyan más országokban élő kortársaikkal is. Az átélt kalandokat IKT eszközökkel dokumentálhatjuk. Színes prezentációk, videók, beszkennelt rajzok segítenek abban, hogy barátaink, valamint a helyi közösség is megismerhesse munkánkat.

Változó iskola, új élményekkel. Örülök, hogy ezeknek én is részese lehetek pedagógusként. Ahogy annak is, hogy sok-sok diák és kolléga, szülő lett a társam ebben a nagyszerű kalandokkal teli utazásban.