EZT OLVASOM (egy - vagy több - blogger az olvasmányairól)
Ártatlan ifjúsági regényként indul. Angol iskolásgyerekek repülőszerencsétlenség folytán egy kis csendes-óceáni szigetre kerülnek. A felnőtt kísérők mind elpusztulnak, magukra vannak utalva, de élelem és víz van bőven, az éghajlat is kellemes, s a hat-tizenhét éves gyerekek szabályos kis társadalomba rendeződnek, törvényeket hoznak. Az idillben lassan, szinte észrevétlenül kezdődnek a bajok, a rendkívüli körülmények között nehéz fentartani a fegyelmet. Homályos félelmek ütik fel fejüket, a sötét erőket maguk kitalálta szertartásokkal próbálják féken tartani, a kis közösség mind jobban polarizálódik, félelmeik és rossz érzésük elől barbárságba menekülnek. Egy részük nem tud ellenállni a vadság vonzásának, ezek önként csatlakoznak, a többieket a "vadak" kényszerítik rá. Az egyedül maradt Ralph ellen hajtóvadászatot rendeznek, s a közben kigyulladt sziget fénye az utolsó pillanatban vezet a gyerekek nyomára és megmentésére egy kis angol hadihajót.Golding ezt a pesszimista robinzonádot hűvös, szenvtelen, realista technikával ábrázolja. Egyetlen szóval sem utal távolabbi összefüggésekre - mégis a regény nyilvánvalóan súlyos, mélyebb mondanivalót hordoz. A példázatban a kisérletileg leegyszerűsített gyermekközösség a társadalmat tükrözi, de bonyolult és sokrétű szimbólumrendszerrel, ezért nincs egyértelmű megfejtése. Az elvadulás, a barbárságba süllyedés, a hagyományos erkölcsi és viselkedési normák megtagadása a fasizmus kialakulását is példázhatja, más értelmezésben az atomháborús világ teljes erkölcsi züllésének fenyegető képét sugallhatja. Akár pesszimista társadalomfilozófiai jóslatnak, akár erőteljesen felrázó mementónak fogadjuk el, mélyen humanista írás, egyértelműen az értelem és az erkölcs mellett tesz hitet.
Ralph némán a szemébe nézett. Egy percre újra felmerült emlékezetében az a különös ragyogás, amely egykor elárasztotta a partokat; de azóta a sziget képe megperzselődött, mint a korhadt fa….. Simon meghalt….. Jack pedig….. Könnyek buggyantak ki a szeméből, zokogás rázta. Amióta a szigeten van, most először engedte el magát, testét vadul facsarták a fájdalom görcsei. A fekete füstfelhő alatt, a sziget égő romjai közül szállt fel jajszava, s a fertőző izgalomban a többi kisfiú is hirtelen elbőgte magát. És Ralph mosdatlan, piszkos kis testével, összegubancolódott hajával, taknyos orrával hangosan siratta ártatlanságának elvesztését, az emberi szív sötétségét és Röfi nevezetű igaz, bölcs barátjának halálos zuhanását a szikla fennsíkról.
– Azt gondoltam volna – mondta a tiszt, az elkövetkező nyomozás lehetőségein tűnődve –, azt gondoltam volna, hogy egy csomó angol gyerek….. valamennyien angolok vagytok, ugye?….. jobb teljesítményre képes, már úgy értem…..
– Ki itt a vezető?
– Én vagyok – mondta Ralph hangosan.
Egy kisfiú, aki valamilyen különleges sapkának a maradványait viselte vörös haján, derekán egy szemüveg roncsai himbálództak, előrelépett, de aztán meggondolta magát, és megállt.
Mindannyian rohantak, veszettül ordítoztak. Hallani lehetett futó lépteiket a recsegő bokrok között, balról pedig a tűz forró, vakító mennydörgését. Ralph elfeledkezett sebeiről, éhségéről, szomjúságáról, merő félelemmé vált, menekülő lábakon futó reménytelen félelemmé, amely az erdőn át a nyílt part felé vágtat.
Ralph nagyot sikoltott, a rémület, a düh és a kétségbeesés sikoltása volt. Lába kiegyenesedett, torkából folyamatosan, habzón tört elő a sivítás. Előreugrott, átgázolt a cserjésen, a szabadban volt, sikoltozott, morgott, fogát vicsorgatta, csurgott róla a vér.
Meglendítette lándzsáját, s a vadember felbukott; de már más vadak futottak felé, kiáltozva. Kitért egy feléje röppenő lándzsa elől, elhallgatott, futott.
A szikla rettenetes ütést mért Röfire, állától térdéig; a kagyló ezer szilánkra robbant, megsemmisült. Röfi egy szót sem szólt, még nyögésre sem maradt ideje: tengelye körül forogva, felrepült a magasba. A szikla kettőt ugrott, majd eltűnt az erdőben. Röfi lezuhant a negyven lábnyi mélységben elterülő vörös sziklazátonyra, hátával csattant rá. Koponyája szétnyílt, agyveleje kifröccsent, a vér vörösre festette. Keze, lába még egyszer megvonaglott, mint a malacé, miután leölték. Aztán a tenger egy nagy lélegzetet szedett, hosszan, lassan, a víz fehéren és vörösen felforrt, elárasztotta a sziklát, s mire újra visszaszortyogott, Röfi teste eltűnt. Ezúttal teljes csönd állt be.
Ralph ajka egy szót formált, de hang nem jött ki rajta.
Ekkor Jack hirtelen kiugrott a tömeg közül.
– Látod? – sivította vadul. – Látod? Ezt kaphatod nálunk! Tudom, hogy mit teszek. Nincs többé sereged! Nincs többé kagylód! Előrefutott, előrehajolt.
– Én vagyok a főnök!
– Hát a következőt akarom mondani. Úgy viselkedtek, minta gyerekek. Újra felhangzott a hurrogás, majd újra elhalt, amikor Röfi ismét felemelte a fehér varázskagylót.
– Mi jobb: kifestett, ostoba vadakat játszani, vagy értelmesnek lenni, mint Ralph? A vadak között nagy zaj támadt, de Röfi túlkiáltotta.
– Mi jobb: a törvények szerint élni békés egyetértésben,vagy vadászni és ölni?
Újabb zaj s egy zuhanó kõ koppanása. Ralph is felemelte hangját.
– Mi jobb: a törvény és a szabadulás, vagy a vadászat és a felfordulás?
Most már a kifestett csapat megérezte, hogy Samseric egymás világhoz tartozik, megérezte, hogy a kezében van a hatalom. Izgatottan, durván fellökték a két gyereket. Jack esze gyorsandolgozott: tudta, Ralph meg fogja kísérelni, hogy kiszabadítsa a két fiút. Zúgó kört írt le dorongjával, Ralph épp csak hogy ki tudta kerülni az ütést. Mögöttük az ikrek és a törzs egyetlen meg-megvonagló,kiáltozó tömeggé keveredtek össze. Röfi újra lekuporodott. Az ikrek most már a földön hevertek, csodálkozva néztek maguk elé, a vadak körül állták őket. Jack visszafordult Ralph felé.
– Látod? – sziszegte a foga közt. – Azt teszik, amit akarok.
– Ide figyeljetek! A következő mondanivalóm van. Először is vissza kell adnotok Röfi szemüvegét, mert szemüveg nélkül nem lát.
Ez nem tisztességes játék…..
A kifestett vadak újra kuncogni kezdtek, s Ralph agyának kerekei hirtelen elakadtak. Hátrasimította haját, s az előtte álló zöldesfekete maszkra bámult, azon tűnődve, hogy Jacknek milyen is valójában az arca.
– De ők ki vannak festve. Márpedig az…..
A többiek bólogattak. Nagyon is jól értették már, hogy a leplező maszk mennyire szabadjára engedi az emberi természetben lappangó vadságot.
– Hát mi nem festjük ki magunkat – mondta Ralph –, mert mi nem vagyunk vadak.
Ezzel a kagylóval a két kezemben megyek majd hozzá. Erősebb vagy nálam, mondom majd neki, s nincs asztmád. A szemed is jó, mondom majd neki, mind a kettővel jól látsz. Én azonban nem könyörgöm vissza a szemüvegemet, nem kérek tőled szívességet. Nem kérlek arra, mondom majd neki, hogy jó cimbora légy, nem félek attól,hogy erősebb vagy nálam, mert én csak az igazságot akarom.
Add vissza a szemüvegemet, mondom majd neki, mert ez kötelességed.
Mit tehet velem még azonfelül, amit már tett? Én majd megmondom neki kereken!….. Magammal viszem a kagylót, Ralph…..Hadd lássa, hogy van valami, amit még nem tudott elvenni tőlünk.
Engem vezetni kell, mint egy kutyát….. Hát csak nevessetek…..nevessetek! Vannak a szigeten néhányan, akik mindenen nevetnek. Pedig történt itt egy és más, aminek a felnőttek nem örülnének. A kis Simont megölték. Aztán hol van az a srác, akinek anyajegy volt az arcán? Senki sem látta, amióta ide kerültünk.
Most próbálom kigondolni, mit tegyünk. Tegyük fel, hogy oda mennénk hozzájuk, megmosakodva, megfésülködve, ahogy azelőtt szoktunk….. mert hisz elvégre nem vagyunk vadak, s arról van szó….. s az nem gyerekjáték….. hogy megmentsenek bennünket…..
– Baleset volt – mondta Röfi váratlanul –, úgy van, balesetvolt. – A hangja újra rikácsolóvá vált.
– Sötétben jött….. mi szükségvolt arra, hogy négykézláb mászkáljon a sötétben? Bolond….. úgy van….. kihívta maga ellen az embereket. – Ismét vadul hadonászni kezdett. – Úgy van, baleset volt.
Az állat a kör közepén térdelt, karjaival védve arcát. Kiáltozott. Azt kiabálta megint a siketítő lármában, hogy valamilyen holttest fekszik egy dombon. Minden erejét megfeszítve továbbmászott, áttört a körön, majd a szikla meredek széléről lezuhant a homokba. A tömeg azonnal utánavetette magát, leugrott a szikláról,rátaposott az állatra, üvöltözött, ütötte, tépte, harapta.
Szó nem hallatszott, más mozdulat nem látszott, mint fogak és körmök szaggatása.
– Furcsa dolog elképzelni, hogy az Állat olyasvalami volt,amire vadászni lehetett, s meg lehetett ölni – mondta a fej.
Néhány pillanatig az erdő s a többi titkos zúg visszhangzott nevetésének gúnyos paródiájától.
– De te tudtad, ugye? Tudtad, hogy én belőled vagyok, egy részed vagyok? A legbensődből való. Én vagyok-e az oka,hogy minden felborul? S hogy minden olyan, amilyen?
Simon feje kissé hátrahajolt, felfelé nézett. Tekintete nembírt elszakadni a Legyek Urától, amely ott lógott fölötte a levegőben.
– Mi keresnivalód van itt egyes-egyedül? Nem félsz tőlem?
Simon megrázkódott.
– Nincs itt senki, aki segíthetne rajtad. Csak én. S én vagyokaz Állat.
Simon szája dolgozni kezdett, érthetõ szavakat ejtett ki.
– Disznófej egy karón.
A párásdélutánban fenyegetõn növekedett a hõség, a vérzõ állat õrjöngvebotladozott a fák között, mögötte a vadászok, szinte eggyé válva veleaz üldözés és a kiontott vér kéjes izgalmában.
Ralph most már semmilyen elfogultságot nem érzett, ha nyilvánosan kellett határoznia, úgy figyelte a mindenkori eseményeket, mintha sakkoznék. A baj csak az volt, hogy sohasem lett volna belőle jó sakkozó.
Sóhajtott. Mások egyszerűen felállnak, beszédeket intéznek a gyülekezethez, és nem érzik saját személyiségük nyomasztó súlyát; azt mondják el, amit akarnak, mintha csak másodmagukban volnának egy barátjukkal.
Tudjuk mi már nagyon jól, hogy kire kell hallgatni. Mi haszna volt annak, hogy Simon beszélt….. vagy Bili, vagy Walter? Itt az ideje, hogy némelyek megtanulják, csöndben kell maradni, és ránk bízni, mit határozunk…..
– Én félek tőle – mondta Röfi –, s ezért ismerem. Ha az ember fél valakitől, akkor meggyűlöli, de folyton muszáj rágondolnia. Elhiteti magával, hogy nincs is vele semmi baj….. hogy rendes gyerek….. s ha aztán újra meglátja, hát az olyan, mint az asztma, az ember nem kap lélegzetet.
A film alapjául szolgáló regény a MEK-en nincs meg, de olvasható vagy etölthető itt az Anianus portálon, a "doku-tár" menüpont "fehér holló" almenüben, pdf formátumban. Címe:
>> Ha Téged is érint, kattints, olvass, ne maradj le az aktuális infókról! <<
A nemzeti köznevelési törvény szerint az érettségi vizsga megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat teljesítése, amelyet első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulóknak kell igazolniuk. Ez a 2012/2013. tanévben – tehát az idén – 9. évfolyamos középiskolai tanulókat már érinti. A tanulók számára a középiskolák a 9–11. évfolyamon lehetőség szerint három tanévre, arányosan elosztva szervezik meg a közösségi szolgálat teljesítésére alkalmas tevékenységeket. Bővebben
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
