Hetedhét Régió: friss hír (4)
2012.06.06. 02:22, szgá
Három ismeretlen Projektnapló. Projektfeladatok a nyárra
Tegnap volt egy hete, hogy a főszerkesztőknek be kellett mutatniuk a szerkesztőségi Projektnaplót....
....melyben a következő tanévben (ősztől) a Hetedhét Régió Projekt minden fontos lépését, megmozdulását heti (de legalább kétheti) rendszerességgel majd vezetniük kell. Ez a (praktikus okokból is) többször kért bemutatás három szerkesztőség részéről máig nem történt meg, noha többekkel, többször üzentem nekik.
Feltételezem, hogy még az életben nem dolgoztak egymással, egymásért (csapatban, teamben), így eddigi életükben csupán az egészségesebb versengés (és az egészségtelenebb rivalizálás) szellemét és gyakorlatát volt módjuk megtapasztalni, az együttműködését nem. Ez nem jó, de legalább világos helyzet, mert körvonalazódik egy a projekten túli (vágyott) cél is: valamiképpen meg kell tanulniuk önmagukon kívül másokra is figyelni, illetve cselekedeteik közvetlen hasznán túl valami másban is gondolkodni: egy közös terv kivitelezése közben privát lustaságukat legyőzni, pillanatnyi érdekeiken felülemelkedni.
A mai napon sokszorosíttatom és személyesen osztom ki minden résztvevőnek a nyári "munkatervet", amelyben "munka" kevésbé lesz, de módszerre vonatkozó és szellemiséget (=hozzáállást) alakító intenciók annál inkább. A fájl egy- és kéthasábos változatban készült, és nagyon ügyeltem arra, hogy egy A4-es lap két oldalára minden ráférjen; ezt mindenki kézbe kapja. Az A5-ös, kisalakú változatot a Projektnaplókba szántam, hogy ne legyen probléma a beragasztással. Ezeken kívül már itt a > HETEDHÉT RÉGIÓ PROJEKT menüpont alatt is olvasható ugyanez a nyári terv, ha valaki (esetleg) elveszítené, vagy beleejtené a Balatonba... a kiosztmányát.
Eddig ugyan nem sok okom volt a projekttel kapcsolatos örömre, de egy ilyen hosszú közös munka kezdetén kár lenne mindjárt az elején elkedvetlenedni...
Kiegészítés a június 6-i blogbejegyzéshez. Sajnos, nem sikerült kiosztanom a sokszorosított nyári feladatokat. Mire lyukasórám lett - így ráértem volna - az egész osztályt elvitték valahová, azt hiszem, a MŰPA-ba. Ez fontos dolog, így nem bánom, hogy csak hétfőn lesz mód a kiosztásra...